Tanító – óvodapedagógus, központi idegrendszer érését alapozó mozgásterapeuta, Integrált Craniosacralis Biodinamika kezelő vagyok.

Gyermekkorom óta lételemem a mozgás, és elvem, hogy „Ép testben ép lélek”.

Hiszek abban, hogy ha a mozgás jelen van mindennapjainkban, akkor rengeteg testi és lelki probléma megelőzhető és nem csak egészségesek, hanem vidámabbak is leszünk. A mai rohanó világban ez nélkülözhetetlen vagy akár a legfontosabb forrása a kiegyensúlyozott életnek. Ezért törekszem arra, hogy a környezetemben élő embereket a mozgás szeretetére ösztönözzem, legyen az akár kisgyerek, iskolás, kamasz, kismama, anyuka-apuka, dolgozó ember, nyugdíjas, akárki…

Kislányom megszületése után saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen érzés, ha az erre illetékes szakemberek arról tájékoztatnak, hogy gyermekem fejlődésmenete eltér/elmarad az átlagostól. Az első döbbenet után elhatároztam, hogy boldog, kiegyensúlyozott és a képességeivel a lehető legoptimálisabban élő gyermeket/embert fogok nevelni… és elindultam egy ismeretlen, rögös úton…

Kislányommal való közös utunk során sok megmérettetés, megoldandó feladat állt elénk, és be kell vallanom, hogy néha egyszerűbb lett volna feladni/ belenyugodni/ megelégedni, de mi mégsem ezt tettük. Néha lassuló, máskor rohamtempóban, de mindig haladtunk az álmom felé. Igen… ez az én álmom volt, az én elhatározásom, hiszen a lányom nem kért arra, hogy „tökéletesítsük” helyenként feszes, máshol meg laza izomtónusát DSGM terápiával, soha nem mondta, hogy home tréning formájában heti öt alkalommal gyakoroljuk az előírt TSMT feladatokat, soha nem mondta, hogy heti 4 alkalommal csoportos szenzomotoros fejlesztésen, alapozó mozgásfejlesztésen szeretne részt venni... soha nem kérte, de látta rajtam, hogy ezzel örömet okoz nekem, könnyeket csal a szemembe és mosolyt az arcomra.   

Ma már nincs szükség lányom felzárkóztatására. Felzárkózott… befutott a célba, sőt egyes dolgokban túlszárnyalja legvadabb elképzeléseimet is.

A több évig tartó fejlesztési folyamat közben egyre mélyebbre ástam magam a mozgásfejlesztésről, gyermekfejlesztésről, az emberi elme plaszticitásáról és a tapasztalati alapon való tanulásról-tanításról szóló szakirodalomban. Felvillanyozott a fejlesztési lehetőségek bőséges tárháza és egyre többet szerettem volna megtudni. Így jött az ötlet, hogy beiratkoztam az első, a második …. ötödik... továbbképzésre, majd vettem a bátorságot és felkerestem több neves idegrendszer érését célul kitűző mozgásterápia hazai úttörőjét, hogy tanulhassak tőlük - inaskodhassam mellettük.

Lakókörnyezetemben hamar elterjedt a híre, hogy mivel is foglalkozom, így kis idő múlva a helyi igényeknek megfelelően elindítottam több mozgásterápiás csoportot.  Úgy érzem, hogy rátaláltam arra a hivatásra, ami igazán nekem való, ami ugyan nap mint nap komoly kihívások elé állít, de mégsem cserélném el semmiért, mert szavakkal körül sem lehet írni, hogy milyen felemelő az az érzés, amikor egy gyermek szemében látom, hogy boldog és büszke, amiért újabb és újabb kihívásoknak is meg tud felelni a sok kudarc után.

Köszönettel tartozom minden szülőnek és kis/nagy gyereknek, akik hozzám fordulnak ügyes-bajos helyzetükben, köszönettel tartozom a szakembereknek, akik felismerve tevékenységem értékét, hozzám irányítják a problémával küzdő családokat, köszönettel tartozom tanítóimnak-mestereimnek, akik készek voltak minden kérdésemre válaszolva tanítani a szakma fortélyaira, de legfőképpen köszönöm kislányomnak, hogy ráébresztett arra, hogy ki is vagyok valójában, és mi a dolgom ebben a világban.

A célom csak annyi volt, hogy gyermekem boldog és egészséges életet élhessen, de ennél sokkal többet kaptam… rátaláltam a valódi utamra, a hivatásomra… megváltozott az életem!